Üveges tekintetedben megtörik a fény
És úgy veri vissza rám árnyait.
Nézed a semmit, ahogy átnézel rajtam.
Így nem látod vágyaim százait.
Benned minden elnyújtott suttogás
Komolynak hitt gondolat.
De a hasító tudat, mint félbeszakított üvöltés,
Töri meg a sorsodat.
Milyen álom az, amiben megtörnek a fények?
Milyen álom az, amiben elmerülni félek?
Milyen álom az, amiben megtörnek a fények?
Milyen álom az, amiben szétfoszlik a lényeg?
Üveges tekintetedben már semleges a lény,
Pedig élni akart és meghalt volna értem.
Mégsem elrabolt idő az elhamvadó világ,
Mert szemeiddel egyszer együtt égtem.
Ha az éles dolgok tekintetedben hirtelen válnak köddé,
Tőled távolodó karjaim' meg nem foghatod többé.
Csak nézem a szemed, de benne más tüzek égnek.
Tőled távolodó érzéseimet felajánlom a szélnek.
Hadd fújja el! Hadd szórja szét!
Valaki lássa meg töretlen fényét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése