Csurgai Sándor - Örvény

Vagyok csendben és lassan bennem

Összeáll a kép.

Még nem tudom miért,

Valahogy már nem szép.

Pedig szépek a folyók,

Ahogy vonulnak messze el.

Mind egy pontba örvénylenek,

Amit a vörösen izzó, lemenő Nap lenyel.

Vagyok csendben, valami üvölt bennem.

Ezért hallgatok.

Talán, kavarognak fejemben

A sodródó dallamok.

Mert életünk 

Kicsiny papírhajó.

A szél ugyan hullámokat ver,

De mégis, mégis viszi a folyó.

Örvény,

Örök körforgás.

Benne élünk mindannyian.

Nincs, ki innen kilép.

Örvény.

A világ forog tovább.

Ha megbecsülnénk, csak akkor,

Csak akkor lenne szép.

Gyönyörű szép!

Gyönyörű szép!

Vagyok csendben, lassan bennem

Kigyullad a fény.

Igaz, reménytelen a helyzet,

De még mindig él a remény,

Hogy ez a megszaggatott kép

Egyszer megint teljesen ép lesz.

És az lesz aláírva;

Most itt vagyok. Most újra összetéphetsz.

Csurgai Sándor: Üzenet a Zűrből

Drága Gyermekem!
Apád egy senki lett.
Kevés pénzért bólogatok
Sok mindenkinek.
Túl vagyok sok kudarcon,
Meddő terveken.
Nesze, semmi! Fogd meg jól,
Drága Gyermekem!

Drága Gyermekem,

Te mégse vélj Senkinek!
Szeretetéhes lelkemet
Akkor ki eteti meg?
Drága lett az élet
És már nem olcsó a sör.
De, valójában
Tényleg nem ez gyötör.

Drága Gyermekem!
El ne mondd senkinek,
Még anyádnak is bólogatok,
Meg sok mindenkinek!
Engem utálj, ha úgy érzed,
Önző világba születtél!
Mert téged önzőn szeretni
Számomra mindennél többet ér.

Csurgai Sándor: Hasadás

Belém néznél, de nem a tükröd vagyok,
Csak rajta egy végzetes torzulat.
Ahogy az évek múlnak, a ráncok nyúlnak.
Az elmúlás férge jót mulat.

Csendes, izzó hang szól.
Üvöltök egy hideg világból.
Lelkem’ angyalnak érzed.
Szívemben kígyó ébred.

Mikor feléd nyúlok,
Megnyugszol hamar.
Elsimítva a múlt.
A jövő pazar.

Mikor feléd nyúlok,
Megnyugszol hamar.
De a túlzott cirógatás
A csúcson a nyakadba mar.

A szeretet parazsát véled
Minden pillantásomban.
Vigyázz, nehogy megégj,
Ha az egész lángra lobban!

Régen voltam az,
Kiről csodákat meséltél.
Mára csak egy szörnyeteg,
Kitől álmaidban féltél.

Maradtam én egyedül,
De te vagy, ki jobban félt.
Az élet s halál tengerében
Együtt mosódunk szét.

Egyszerre több darab fut egy színpadon,
Ahol az összes szereplő én vagyok.
Az ördög páholyából a végén
Megtapsolnak az angyalok.

Belém néznél, de nem a tükröd vagyok,
Csak rajta egy végzetes torzulat.
Ahogy az évek múlnak, a ráncok nyúlnak.
Az elmúlás férge jót mulat.

SZTK

Van az úgy, hogy Eszti kába

És elsiet az SZTK-ba. 

Ez a szerelem

Ha a széllel szállnék.
Én is széllé válnék.
Fejem felett te lennél a Nap,
Mint tündöklő kép.
Ragyogj fel és ébreszd fel
A szívemben a fényt!
Hisz' a fény nélkül
Nem látszik, ami szép.

Nézz rám!
Ne fordulj el tőlem!
Úgy nem láthatom 
Arcodat.
Az arcod, mint a sors,
Olyan kíszámíthatatlan.
Soha nem tudhatom,
Mit tartogat.

Hol a végtelen horizont rója
A végzet vonalát,
Ott millió süket lélek várja
Az üdvösség sikolyát.
Hol megdobban a szikla,
Ott megnyílik a tér.
S az időtenger habjaiban
Két világ összeér.

Ez a szerelem. Én érted
Megmozdítok minden sziklát!
Kell a szerelem! Ugye, megérted,
Hogy ragaszkodom hozzád!

Kell a szerelem!
Gyere velem!
Gyere velem!

Megesznek tojásos rizzsel

Bár' volna buddhista majális!

Oda bulizni járna a maláj is.

Tatabú

Ha majd szeszmentes lesz Tatabánya,
A néne örül, de a tata bánja.