Mint életnek a szív,
Szívnek a szerelem.
Szivárványnak az ív,
Bűnnek a kegyelem.
Úgy kellene még!
Mint messze zúgó szél,
Melynek száját az éj bevarrja,
Ha titkon a fényről mesél,
Lelkem soha ne hallja.
Mint szélnek a vihara,
S tűznek, mitől ég.
Szomjazónak itala,
Fájó sebnek a jég.
Úgy kellene még!
Oly távol érzem innen,
A Földről az éltető Napot!
És fényévek lopják előlem
A többi fénylő csillagot.
Mint agynak a gondolat,
Gyökérnek a föld.
Fának a lombozat,
Fűnek a zöld.
Úgy kellene még!
Magas bércen zengő eol
Sírva dúdolja a magányt.
Felnézve sem látom sehol
E szomorú szélcsalogányt.
Mint hangnak a tér,
Fénye a képnek.
Mint vérnek az ér,
S percek az évnek.
Úgy kellene még!
Mint szirma a virágnak,
Párja a madárnak.
Főleg, ha szárnya sebzett,
Mint hazának a nemzet.
Nemzetnek magyarja,
Ősnek büszke sarja.
Mint szónak az érv,
Mint gyermeknek az anyja.
S apjának a név,
Ölelőnek karja.
Mint bölcsnek a kor,
Mámornak a bor.
Mint sárnak a por,
Versekben a sor.
Gyönyörért nyújtozó karjaim'
Vissza nem húzom semmiképp',
Hisz' úgy kellene még,
Minden, ami szép!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése